Nem vagy dühös, csalódott vagy szorongó, ha valakit el kell küldeni?
Ha meg kell válni egy-egy kollégától, mindig szóba kerül a vezetők esetében az érzelmi érintettség, de ahogy a sorozat első részében is láttuk, racionálisan átgondolva
Ha meg kell válni egy-egy kollégától, mindig szóba kerül a vezetők esetében az érzelmi érintettség, de ahogy a sorozat első részében is láttuk, racionálisan átgondolva
Néhány hónapja volt két különösen nehéz napom egymás után, közepesen nehéz feladatok nagyon nehéz emberekkel. Az egyik esetben egy nagy összegű szerződés aláírásánál bábáskodtam, ahol
A múlt héten megtartottam magammal az idei első teljesítményértékelést, és ránéztem az éves és középtávú célkitűzésekre, hogy állok. Van a listámon mindenféle cél, magánéletre, tanulásra,
Az utóbbi hetekben eléggé összesűrűsödtek a feladatok, egy viszonylag nyugodtabb időszak után visszacsöppentem a mókuskerékbe. Amellett, hogy megint állandósult az időhiány, és megint mindent centire
Ez a téma már több, mint egy évtizede érlelődik bennem, és mindig Lev Tolsztoj: Három halál című elbeszélésgyűjteménye alapján a „Három halál” munkacímmel emlegettem, mert
Amikor átvettem az ÜZEM vezetését, az eleje nagyon kemény volt, heti hat nap, nagyon sok óra. Valamin változtatni kellett. A következő lépés a döntések helyretétele
Amikor átvettem az ÜZEM vezetését, az eleje nagyon kemény volt, heti hat nap, nagyon sok óra. Elkeseredésemben azon kezdtem gondolkozni, hogy egy-egy -a korábbi vezetők által átvett és tőlük megörökölt- feladat visszaadásával
Amikor átvettem az ÜZEM vezetését, az eleje nagyon kemény volt, heti hat nap, nagyon sok óra, igyekeztem mindent megérteni, megtanulni, hogy meghozzam a megfelelő döntéseket.
A vezetői létről mindig egy régi film jut eszembe, A hosszútávfutó magányossága. A terhelés óriási, a cél messze, és hiába vannak támogatók, családtagok, barátok, akikkel
Emlékszem, amíg egy nagy szervezethez tartoztam, év elején mindig összeszedtük az éves célkitűzéseket, és ezeket rögzítettük a Workday-ben, hogy aztán júniusban és az év végén megnézzük, mit sikerült belőle megvalósítani. A rendszer elvben teljesen jól működött, főleg, amíg békeidők voltak, és a gazdasági környezet relatív stabil és tervezhető volt