Legalább évente egyszer körbejár a neten egy kis videó arról a nyolcvanas évekbeli munkáscsapatról, akik közül csak egy lapátol, a többi meg szorgalmasan támogatja benne, tipikus példaként a szocializmusra és a gyárkapukon belüli munkanélküliségre. Elviccelődünk rajta, elfogadjuk sztereotípiának, és közben nem feltétlenül jut eszünkbe, hogy voltak igazi szakemberek is, voltak jó kezdeményezések, termékek, keményen dolgozó emberek is és az alacsony hatékonyság sem volt teljesen egyértelmű.
Tekintve, hogy 89-ben éppen az óvodából ballagtam, csak arról van saját emlékem, hogy apukám mennyit túlórázott, de később, amikor már dolgoztam, szokatlan felállásban találkoztam a lean filozófiával, még jóval a lean itthoni elterjedése előtt.
Kis összeszerelő cégnél dolgoztam pályakezdőként a logisztikán. Az üzemet egy idősebb kolléga vezette, akiről tudtuk, hogy nyugdíj előtt a szomszédban lévő nagy, jónevű szocialista járműipari üzemben volt vezető, ott töltött el úgy 40+ évet, majd szívességből, unaloműzésként elvállalta nyugdíj mellé ennek az üzemnek a vezetését. Jóval idősebb volt nálunk, és nem kimondottan beszédes típus, csak azt láttuk, hogy naphosszat némán sétál az üzemben az összeszerelő sor két vége között, egy-egy munkaállomáson meg-megállva, hosszasan nézelődve. Persze, csak ennyit láttunk, sétál, áll, néz, gondolkodik, sétál, áll néz, gondolkodik. Meg azt tudtuk, hogy a dolgozók nem szeretik, mert szigorú. Nem volt népszerű, leginkább értetlenség vette körül, hogy miért is van itt.
Aztán egyszer valamilyen okból hosszabban beszélt a termelésről, és leesett a tantusz. Állt és nézelődött, figyelte, mérte, hogy melyik művelet tart túl sokáig, hogy megfelel-e az adott szerszám a feladatnak, hogy mennyit mászkál a dolgozó, mire minden szükségeset összeszed a munkájához, hol zavarja az asztal elrendezése a munkavégzést, vagy a munkafolyamatok elemei egymást. Megfigyelt, fejben spagettidiagramokat és statisztikákat elemzett, és apró változtatásokról döntött, amiknek az lett az eredménye, hogy egy év alatt a körülbelül 80 összeszerelt egység helyett 125-130 darabot gyártottak naponta. Ez 55-60%-os teljesítményjavulás, ami abszolút elismerést érdemelt, már nem volt kérdés, miért is volt szükség a jelenlétére.
Később, amikor már termeléssel foglalkoztam, és tanultam a leanről, az is leesett, hogy mennyire érdekes anakronizmus volt, amit csinált, egyszerre hozta be az előző gazdasági működés tapasztalatait, vezetői stílusát és levegőjét, és előzte meg a korát a lean kapcsán. Már akkor ösztönösen leanezett, amikor a lean filozófia még csak nagyon szűk körben volt itthon jelen, és a tömeges elterjedésére még úgy jó tíz évet várni kellett.
A dolog két fontos következtetést hozott nekem: az egyik, hogy hatékonyságot növelni bárhol, bármikor, különösebb előképzettség nélkül, a józan ész mentén el lehet kezdeni. A másik pedig az, hogy az elméleti hátteret, az elveket és eszközöket érdemes megtanulni, érdemes esettanulmányokat olvasni, tapasztalatokat cserélni, mert iszonyatosan megkönnyíti a dolgunkat, ha nem magunknak kell mindent nulláról feltalálni, hanem kipróbált módszerekkel állunk neki az elemzésnek. Nem mindenkinek megy ösztönből, de abszolút tanulható. Az eszközpark is, és a gondolkodásmód is.
by