Néhány hete megtalált egy nagyon tanulságos sztori.
Fiatal vállalkozó panaszkodik. A vállalkozása családi vállalkozás, az apukájával indította, majd később egyedül növelte, és most már túlnőtt rajta. Mindent neki kell csinálnia, reggeltől estig húzza az igát, akiket felvesz, nem veszik olyan komolyan, mint ő, neki kell mindent megoldania, teljesen készen van. A cég minden lábát neki kell előre „rugdosni”.
Nem tudtam, mennyire venne jó néven egy kis szervezetfejlesztést, de pár szóban összefoglaltam neki Adizes életciklusokra vonatkozó elméletét, és feldobtam a kulcsmondatot, hogy egyszerűen többet ugyanúgy már nem lehet csinálni, hanem valahogy másként kellene. Csend lett a vonal túlsó felén, majd jelezte, hogy pontosan ezt érzi, és hogy most mennie kell, de a jövő héten mindenképp beszéljünk róla részletesebben. Meglepett volna, ha tényleg keres utána, én még érdeklődtem nála, hogy hogy van, mi újság, javult-e a helyzet, után elengedtem a dolgot. Az általa vázolt helyzetben az ember általában küzd, amíg bírja, aztán tényleg eldől, alacsonyabb szinten stagnálásra rendezkedik be, vagy elkezd változtatni, rendszereket építeni, de ezek szerint ennek nem volt még itt az ideje.
Aztán eljutott hozzám a történet következő fejezete, ami azért zseniális, mert megoldotta, hogy úgy változtasson, hogy ne is változtasson, hogy úgy növelje a hatókörét, hogy ne kelljen bármit hatékonyabban csinálni, de legalább rontott a helyzeten.
Ugyanis felvette a Sanyit. Sanyi a főnök barátja, és Sanyinak nem ismert a vezetékneve, mert elfelejtett bemutatkozni a kollégáknak. Egy csapat olyan nőt kellene vezetnie, akik diplomásként másodállásban dolgoznak rajtuk keresztül egy nagy cégnek bérmunkában, és akik elég intelligensek ahhoz, hogy amikor Sanyi indításként leordította a hajukat, hogy vacakul végzik a munkájukat és sok a panasz rájuk, visszajelezzék, hogy ők vannak a terepen, rendszeresen találkoznak a megbízóval, és pozitív visszajelzéseket kapnak tőle, ugyan fejtse már ki részletesen, pontosan mire gondolt. Sanyi az is, aki nem köszön, beszólogat, megfélemlíteni próbál, aki figyelmen kívül hagyja a megbízó kéréseit és „értelmetlen” szabályait. De Sanyi továbbra is a főnök barátja, miközben a főnök egyáltalán nem így működik.
A dolog több érdekes témát hordoz:
– ha valakiben megbízom barátomként, az mennyire biztos, hogy az én értékeimnek megfelelően fog működni a beosztottamként, főleg annak a tükrében, hogy deklaráltan a barátom, ami mögé el lehet bújni?
– eljut-e hozzám, ha a viselkedése, működése az üzleti érdekeim ellen hat? Figyelem-e ugyanúgy, mint a többi kollégát, és meghallom-e, ha bármi negatív jön vissza róla?
– hogyan tud alakulni a Sanyi és a csapat viszonya? Erősebb lesz-e a kolléganőkben az, hogy nem ilyen bánásmódot érdemelnek, és jelzik a főnök felé, vagy elszivárognak? Vagy érvényesül, hogy az egyértelmű verbális agresszió elnyomja az egyébként jóval intelligensebb, de női munkaerőt?
– hogyan hat a barátságra és az együttműködésre, ha Sanyi bevetésével kvázi a csapat feloszlatja önmagát, és a nagy szerződést elbukja a cég?
A vezetői működés mindkét szintjén, a csoportdinamika és az egyéni reakciók tükrében is érdekes eset, egyben azt is mutatja, hogy egy nem jól megválasztott változtatás mekkora károkat okozhat rövid idő alatt is. Szerintem ezért is fontos, hogy legyen körülöttünk legalább egy olyan tapasztalt szakmai mentor, akivel a döntéseinket át tudjuk beszélni, és aki bír annyi tapasztalattal, és részünkről felhatalmazással, hogy azt is megmondja, ha hülyeséget csinálunk. Különben lehet, jön a Sanyi, és széttrollkodja az üzletet.
by