A múlt héten egy volt kollégával nosztalgiáztunk, és előkerült a második legdrágább rossz döntésem sztorija is.
Akkoriban felkértek, hogy képviseljem az európai gyárakat egy projektben, de megmaradtam gyárvezető is. Egyértelműen döcögött a kettő együtt, ezért felvehettem egy helyettest, felsővezetői pozícióba.
Megtaláltuk a „tökéletes” jelöltet, ötvenes férfi, gazdasági és műszaki végzettség, hangzatos önéletrajz, jó megjelenés. Tényleg olyan volt, amilyennek a sztereotípia szerint egy gyárvezetőnek lennie kell, vagy legalábbis olyan, amilyennek egy gyárvezetőt egy vén róka fejvadász nekem pár héttel azelőtt leírt. Azzal együtt, hogy lekezelőleg beszólt, hogy sürgősen kellene műszaki végzettség, hogy legalább közelítsek ehhez a sztereotípiához.
A kolléga kezdett. Hamar kiderült, hogy műszakilag nincs képben, nem érti a termelésben az összefüggéseket, nem sok fogalma van a hatékonyságnövelésről, ráadásul ennek ellenére nagyon határozott véleménye van. Nem sikerült magát elfogadtatnia, nem tudta kezelni a közvetlen csapatát, és az ÜZEM sem vette komolyan. Soha olyan egyetértés nem volt a termelés, a karbantartás és a minőségbiztosítás között, minden szervezeti szinten, mint abban, hogy alkalmatlan a feladatra.
Iszonyú sokat dolgoztam, időbe telt, mire észrevettem, és megértettem, hogy nem kezdeti lázongásról van szó a változás ellen, hanem valódi a probléma. És újabb hónapokba és milliókba került, mire meg tudtam oldani. Sokat gondolkodtam, hol hibáztam, és azt hiszem, két ponton.
Ha nincs az a fejvadászos beszélgetés, ami nagyon rosszul esett, valószínűleg tudok figyelni arra, milyen karakter, milyen értékei vannak, és észreveszem a lehetséges problémát előre. Így viszont megtanultam, hogy hiába gyönyörű egy önéletrajz, maga az ember, a fejlődésre való nyitottság, a hozzáállás és megfelelő értékrend is kell a sikerhez, ezeket kell keresni. Sőt, néha előnyt adni az x faktornak a tapasztalattal szemben.
A másik pont tulajdonképpen nem hiba, hanem nem tudás. A feladat átmeneti volt, pár hónapra szólt, mivel én is jelen voltam részben, nem volt szükség heti 40 óra plusz munkaerőre, ráadásul, ha a projektem véget ér, nem tudtam volna mit kezdeni a munkaidejével és a költségével. Ha akkor tudok az interimekről, emellett döntök. Nincs toborzási költség, annyi időre, napra jön és addig marad, amíg szükség van rá, és ha nem válik be, költség és jogi megfontolások nélkül meg lehet válni tőle. Rövid távon egy tapasztalt szakember kellett volna heti három napban, nem egy felsővezető hosszú távon, állandó kollégaként.
Sokba került, tanultunk belőle, ő pedig legenda lett, az egyetlen dolog, amiben az ÜZEM valaha tökéletesen egyetértett…
by