Gyakran lebecsüljük a szabad fél órákban rejlő lehetőségeket, és az abban rejlő elképesztő potenciált, hogy vezetőként minden gesztusunkkal, mondatunkkal hatunk arra a szervezetre, amiért felelünk, pedig egy két megbeszélés közötti szünetet sokféleképpen fel tudunk használni.
Mondok egy példát. Ha kiülök fél órára a csomagolósor előtti válogatóasztalhoz minőséget ellenőrizni, a következő dolgokkal tudok hozzájárulni a szervezet fejlődéséhez, a kultúra alakulásához:
- „ha a Kati kiült válogatni, akkor ez tényleg fontos” – erősítem a minőségtudatosságot az ott dolgozókban
- ha találok egy olyan adagszámot, ami szerintem nem mehetne ki, és ezt megbeszélem a termelésvezetővel, a szakvezetővel vagy a minőségbiztosítással, feléjük is ugyanazt az üzenetet közvetítem: a minőség fontos
- rájövök, hogy dioptriás szemüvegre való munkavédelmi szemüvegben nem lehet elektródát válogatni, és eldöntöm, hogy dioptriás munkavédelmi szemüveget csináltatok a dolgozóknak- nő a valószínűsége, hogy tényleg használni fogják, megerősítem, hogy a munkavédelem fontos, hiszen költünk rá, és hogy tényleg komolyan gondoljuk, hogy egészben menjenek haza
- észreveszek egy gépre ragasztott kartonpapírt, amivel a kollégák állásidőt csökkentenek, oda nem akadnak be a szálak- szólok a karbantartásnak, hogy cseréljék állandó, stabil kivitelre- ezeket legközelebb már maguktól is észreveszik és megcsinálják, ráadásul lehetőségem van elismerni a „feltaláló” munkáját
- beszélgetés közben rá lehet érezni az üzemi hangulatra, és arra, mi foglalkoztatja a kollégákat- elsőkézből adhatok választ a kérdésekre, ami jobb, mint a zuhanyhíradó, és megvan, mire kell fókuszálni a következő hírlevélben
- Kérdezhetnek karbantartásról, beruházásokról- pontos információt adok, akkor is, ha megvalósulnak, akkor is, ha nem. Ez hat a biztonságérzetre, nő a bevonódás mértéke.
30 percbe belefért a minőség, a munkavédelem, a termelékenység és a dolgozók megtartása is, a sok apró hatás pedig hosszútávon összeadódik.
Ti mit kezdetek a szabad félórákkal?