Az utóbbi hetekben eléggé összesűrűsödtek a feladatok, egy viszonylag nyugodtabb időszak után visszacsöppentem a mókuskerékbe. Amellett, hogy megint állandósult az időhiány, és megint mindent centire tervezni kell, hogy ahol és amikor kell, ott tudjak lenni, újra megjelent az állandó alap feszültség is, amit annyira nem hiányoltam. Természetesen ez együtt jár azzal, hogy az idegrendszerem is zizeg, és az alvás sem megy, így elég gyorsan jutottam vissza egy viszonylagos nyugalmi állapotból a zombi üzemmódba.
Persze elkezdtem gondolkozni, hogy mi is történik, és mit lehetne tenni, hogy ez ne így legyen, és hamar rájöttem, mi a gond. Az elmúlt húsz évben rengeteg könyvet elolvastam, módszert, teát, ráolvasást kipróbáltam a stressz kezelésére, és körülbelül már azt is tudom, mik azok, amik konkrétan nekem segítenek, és ezeket, amíg időből sok volt, rendszeresen csináltam. Sétáltam a parkban egyet, meditálni tanultam, sőt, légzőgyakorlatokkal is próbálkoztam, amikhez korábban sosem volt türelmem, és jöttek kisebb-nagyobb eredmények. De, amikor jöttek megbízások, és kellett az idő, ezek a magamért megtett dolgok voltak az elsők, amik hátrébb sorolódtak, és általában elmaradtak, az eddig elért kis fejlődés pedig elolvadt a napi hajtásban.
Pedig az eszem tudja, hogy ezek is fontosok, hogy egészségesnek maradni fontos, hogy akkor tudok teljesíteni, ha jól vagyok, tudok pihenni, aludni, de van az a valószínűleg családból hozott berögződés, hogy akkor kell dolgozni, amikor lehet, és ez felülírja a logikus megfontolásokat. A munka mindig prioritást valahogy, nem tudok kitartani a jó szokások mellett.
Több fórumon beszélgettem erről, hogy hogyan lehetne ezt a rutint megtörni, míg végül kaptam egy nagyon jó gondolatot Németh-Bite Barbarától.
A megoldás a fegyelem. És ez egy zseniálisan trükkös megoldás, mert a fegyelem alapesetben munkához tartozik, ez adja meg a gerincet. Elköteleződünk a feladat mellett, és addig megyünk, egy-egy dologban akár hússzor elbukva, amíg meg nem oldódik, és nem befolyásol, hogy van-e kedv, van-e idő vagy bármi, mert ott van a „meg kell oldani”. És ez vezetői szerepben még inkább belső elvárássá válik, még erősebb, megkerülhetetlenebb alapvetés. Ez a feladatom, minden tőlem telhetőt megteszek, megcsinálom.
Ha pedig ez a fajta fegyelem van és működik, más területen is használható, például arra is, hogy napi öt percben odafigyeljek a légzésemre, vagy hogy ne felejtsek el ebédelni. De át kell tenni a jólléthez tartozó feladatokat a munka listára, és arra kell odafigyelni, hogy ne irreális elvárásokkal kezdjük a gyakorlást. Kis lépésekben könnyebb változni, és itt most eleve egy erős beidegződés ellen dolgozunk, erő kell az új rutin kialakításához, és elkötelezettség.
Én három dolgot jelöltem ki első nekifutásra: reggel, felkelés előtt meg akarok hallgatni egy 10 perces napindító meditációt a telefon nyomkodása helyett, napközben legalább háromszor megállok egy percre, és veszek 5 mély levegőt, és nem mondom le a szokásos edzéseket. Kezdetnek talán nem sok, de még minden reggel kell a fegyelem, figyelmeztetnek kell magam, hogy a meditációs appot nyissam meg a közösségi média helyett, és hogy pittyegjen a telefon, hogy vegyek tudatosan levegőt.
Sziszifuszi munka, de tulajdonképpen ez is csak egy feladat. Miért ne lehetne ugyanúgy megoldani, mint a többi feladatot?
Te mit sorolnál át a járulékos veszteség listáról a jólléti FELADAT listára?