Két zavarba ejtően hasonló történettel találkoztam a napokban, mindkettő a felhatalmazás kérdését feszegeti.
Az első esetben egy régi kollégám került egy kisvállalkozáshoz. Csoportvezetőként a felelősség nem volt idegen neki, és évtizedek alatt magába szívta a hatékonyságra, költségcsökkentésre való törekvést, így itt is magáénak érezte a feladatát, és igyekezett a termelést az ötleteivel, műszaki megoldásaival hatékonyabbá tenni. Tekintve, hogy ismerte a terméket és a gépeket is, és rengeteget gyártott, szerelt, javított ezelőtt is, az ötletei tényleg használhatóak voltak, alacsony költséggel, gyors megtérüléssel. Süket fülekre talált, nem kapott támogatást a megvalósításukhoz, noha a főnökének az adott területen nincs konkrét termelési és műszaki tapasztalata. A kolléga szenved, tudja, hogy lehetne többet, jobbat, olcsóbban csinálni, de nem teheti, ráadásul ez nem esik egybe a személyes értékrendjével, így a motivációja csökken.
A másik esetben egy volt kolléganőm került pénzügyi adminisztrátori pozícióba egy kis könyvelő céghez. Megdöbbent, hogy a könyvelés teljesen manuálisan, Excelekben történik, és mivel jól ért az Excel használatához, elkezdte volna függvényekkel, makrókkal egyszerűsíteni, gyorsítani a folyamatokat, csökkenteni a hibázás lehetőségét. A főnöke elkaszálta az ötletet. Mert csak. Elindult az áskálódás is ellene, mert ha kevesebb a manuális munka, kevesebb ember kell, így az ő esetében is csökken az elkötelezettség.
A kérdés az, miért nem kaphatnak esélyt?
A kockázat racionális szinten 30 ezer forint értékű vasanyag vagy egy duplikált teszt Excel esetében elenyésző ahhoz képest, hogy esetleg pótolni kell őket, ha váltanak, ami pénz, idő és tapasztalatkiesést is jelent a cégnek.
Veszélyeztetnék a vezető pozícióját?
Ez sem áll meg, mert mindkettő csak a saját területén, a saját eszközeivel, tapasztalatai alapján akarta jobbítani a munkáját, fel sem merült, hogy a vállalkozás más területeibe beleszóljon.
Vagy esetleg megszoktuk, hogy világmegváltó ötletek csak menedzserektől jöhetnek?
Nyilván szűrni kell a dolgozóktól jövő ötleteket, és nagyon sok kihullik a rostán, főleg akkor, ha jutalmazzuk őket. Mert akkor aztán ömlik a rengeteg „zseniális” elképzelés, akár még vita is lehet, mi kitől származik. De vannak igazán tehetséges, motivált, tenni akaró kollégák is, és őket, meg a tényleg értékes ötleteiket nem szabad elveszíteni, csak mert kezelni kell a többi kevésbé sikerültet. Az idő úgyis megmutatja, kit érdemes meghallgatni.
Mi lehet még mögötte? Miért nem hagyjuk őket dolgozni, megélni a hasznosság és a siker érzését?
by