Sokadjára olvasom újra Robert Maurer: Kaizen- Változz félelem nélkül című könyvét, ami az általam ismert legjobb könyv a kaizen filozófia megértéséhez, és annak gyakorlati alkalmazásához akár a szervezetek fejlesztésében, akár a magánéletben. Nem mellesleg annyira könnyed olvasmányra sikerült, hogy nem csak keményvonalas leanesek ajánlom.
Ha a változásról, fejlődésről beszélünk, általában a nagy áttörések, nagy lépések jutnak az eszünkbe, de szerintem ezek a legritkábbak. Szinte csak akkor éltem át ilyet, ha vagy akkora korszakalkotó felfedezést tettünk, annyira egyértelmű volt az új megoldás, hogy már nem tudtuk másként csinálni, vagy ha akkora volt a fenyegetés/ veszély, hogy le tudtuk gyűrni a belső ellenállást. De ez utóbbi is általában csak ideig-óráig hatott, és a régi gyakorlat próbált visszakúszni.
Bármilyen más esetben, ha valamit gyorsan akartam átvinni, ahhoz erő kellett, a fenntartásához pedig még több erő és kitartás a részemről, különben a folyamat elindult visszafelé. Szokatlan hasonlat lehet, de olyan ez, mint egy éjszakai fogszabályzó. Ha egy este nem használod- kvázi nem ellenőrzöd a változást-, másnap már lehet érezni, hogy a fogak éppúgy indulnak el az eredeti helyükre, mint ahogy a szervezetek, folyamatok és emberek a korábbi állapotuk felé. Minél kevesebb az ellenőrzés, annál nagyobb a visszarendeződés.
Rendszerint nincs idő zsandárkodni, ezért én a Maurer által leírt másik módot preferálom. A koncepció egyszerű: ha túl nagy a változás, a középagy felriad, és beindítja a stressz reakciót: üss vagy fuss. Feljön a változástól való félelem és az ellenállás, nehezedik a pálya, ráadásul nem férünk hozzá a kreativitásunkhoz sem. Ha kicsi a változás, akkor ez a reakció kimarad, és sok egymás után következő kis változás végül beépül, és elhozza a várt eredményt. Ezek a változások ritkán fordulnak vissza, és sokkal kevesebb küzdelem őket életben tartani.
Mondok egy példát. Jókora műszaki anyagraktárt üzemeltettünk, tele az elmúlt évtizedekben felhalmozott szerszámokkal, gépalkatrészekkel. Ha felvetettem, hogy rendet kellene csinálni benne, vagy ne adj isten, selejtezni kellene, egy emberként feszült be a raktáros és a műszaki csapat, és lett mindenkinek hirtelen nagyon sok megkérdőjelezhetetlen dolga. Elkezdtem azzal próbálkozni, hogy szóvá tettem, a raktár előtti három raklapnyi helyen mekkora kupleráj van, csináljanak rendet. Ezt négy-öt héten át egyszer-egyszer jeleztem, mire a kolléga megszokta, és már eleve jobban figyelt, mert tudta, hogy úgyis szólok, ha arra járok. Aztán már be is mentem, ott is rámutattam egy-egy polcra, árucsoportra. Addig ismételtem, amíg egyértelműen be nem épült, hogy ez az új norma, és már maguktól is észrevették, amire, ha ott lennék, rámutatnék.
Itt is kell ismételni, megerősíteni az elvárást, de sokkal kevesebb idő- és energiabefektetést kíván. Ezzel szemben viszont következetességet és egyértelmű normadefiníciót igen.
Hasonlót megéltem más területeken is, ha egy nagyot léptem, többet kellett dolgozni a fenntartásáért, mint ha három kicsit egymás után, és nagyobb valószínűséggel halt el az ötlet. Alighanem ez lehet a nagyszabású, egyik napról a másikra történő, gyors lean bevezetések (és a január elsejei nagy fogadalmak ????) egyik buktatója is, maga a kaizen elv nem érvényesül.
by