Az elmúlt két hétben több okból is szóba került, hogy az üzemi dolgozókkal beszélgetni jó, és beszélgetni kell. Van a napi bejárás, ha úgy tetszik, Gemba, amikor mindenféle szóba kerülhet az üzemi dolgoktól a gyerekek bizonyítványáig, amiből egyrészt a gyár működéséről sokat megtudhatunk, amit egyébként nem tudnánk, másrészt ráérezhetünk, milyen az általános hangulat, és esetleg befolyásolhatjuk is azt, de néha ez nem elég.
Miután felelős lettem egy gyárért, elég hamar rájöttem, hogy az üzemi dolgozókat mindenképpen személyesen tájékoztatni kell és beszélgetni kell velük legalább három esetben: ha valami jó történik, ha valami rossz történik, vagy ha valami nagy változás jön, mert ha nem tesszük, a zuhanyhíradó megteszi helyettünk, és egészen vad ötletek és összeesküvéselméletek is befolyásolhatják az üzemi hangulatot, és ezen keresztül az eredményeket. Arról nem is beszélve, hogy egy sor információval és ötlettel rendelkeznek, amik segíthetnének, és ezekről akkor így lemondunk, mert nem vonjuk be őket.
Nem mindenkinek komfortos kiállni, és nagyobb csapathoz beszélni, főleg, ha rosszak a hírek, de szerintem tanulható. Ehhez hasznos gondolatokat hoztam Szinetár Miklós: Senki többet? Pályázat harmadszor… című könyvéből (Európa Könyvkiadó, 2016. 19-33.oldal), hátha könnyebbé teszi a nehezet.
„Szóval a színházi társulati ülés különleges, nehéz műfaj. Hát még egy igazgatói bemutatkozó beszéd! Akkor se jó, ha nagyon drámai, de az se jó, ha túl könnyed, és az a legrosszabb- mint a színházban mindig-, ha unalmas!
Nem! Rosszul mondom. Van ennél rosszabb is. Az, ha nyilvánvalóan hazudnak a színpadról.”
Nem biztos, hogy mindig mindent el kell mondani, mert nem minden részletet értünk és értelmezünk egyformán a szervezet különböző szintjein. Ki kell találni, hogy hogyan mondjunk egy rossz dologról eleget ahhoz, hogy felkészítsük az előttünk állókat, de ne okozzunk pánikot, hogyan nyugtassunk úgy, hogy közben végig igazat mondunk, és nem ígérünk felelőtlenül. Jó dolgokról, eredményekről beszélni mindig könnyebb.
„De a legfontosabb, hogy minden ilyen összejövetel, lett légyen az mise, pártgyűlés vagy évadnyitó a színházban, azért szükséges, mert a nézőtéren ülők katarzisra vágyódnak! Szeretnének meghatódni, ha lehet, nevetni-nem is egyszer-, de végül és nem utolsó sorban megtudni valamit a jövőről. Hogy ez a jövő a mennyország, a jövendő választási győzelem vagy a következő szezon, az szinte mindegy. Az a fontos, hogy a jövőkép ne titkolja az akadályokat, ébren tartsa az egyes résztvevők személyes felelősségérzetét is, de végső soron biztató legyen. És tisztán, érthetően fogalmazza meg az intézmény dolgát a világban. „
És az egyének lehetséges hozzájárulását ehhez a jövőképhez. A kérdés mindig az, mit kell nekem személy szerint tennem, mit kell nekünk csapatként tennünk, hogy az a jövő a legjobban alakulhasson. Ez akkor is fontos, ha nagy a baj, és nem túl sok pozitív vár a csapatra, mert ha tudom, hogy az adott rossz helyzetben mit tehetek mégis meg, és meg is teszem, ez már kimozdít a tehetetlen elszenvedő állapotából. Ha másból nem, abból tudok erőt meríteni, hogy én mindent megtettem, rajtam nem múlt.
„Na de a hogyan? Mert az is nagyon fontos!”
„Nézz a társulatodra! Mindig valakihez beszélj, és ne a levegőbe! Keresd a szemeket, és mindig legyen egy partnered a nézőtéren, akihez beszélsz! Tudjad, hogy melyek a legfontosabb mondanivalóid, és azokat ritmus és dinamikaváltással hangsúlyozzad! A beszéd ne legyen se rövid, mert az hiányérzetet okoz, se hosszú, mert az fárasztó!”
Évértékelőben felolvasni a pénzügyi eredményeket tételesen negyedórában még a menedzsmenttel sem működik, nemhogy az üzemi dolgozóknál. Mi a fontos nekik belőle? Mennyi részletre van szükség, hogy a helyzet megértéséhez? Hogyan fordítom le a számokat arra, amire a leginkább kíváncsiak, hogy lesz-e munkájuk, lesz-e béremelés, lesz-e biztonság jövőre is? Azt hiszem, a biztonságérzet a legfontosabb, és egy helyzet ismerete biztonságot ad.
„És nézzél úgy ki, mint egy vezető! A vezető lehet farmeros, de lehet nyakkendős is. A lényeg az, hogy a külseje az alkalom és az elvárások figyelembevételével, de a személyiségét is hangsúlyozva legyen megfogalmazva.
A külső megjelenés bizonyos esetekben mondanivalót is tolmácsol.”
Ehhez két rövid történet. Nem voltam még harminc, amikor a gyár vezetője lettem, és mint bármelyik fiatal nő, miniszoknyát húztam egyik este egy randevúra. Másnap Feri bácsi a B3-as kemence végén vigyorogva üdvözölt: Láttalak tegnap, főnökasszony, csinos volt az a szoknya… Kisvárosban, ahol bármelyik dolgozómmal bármikor összefuthatok, nincs olyan, hogy nem vagyok vezető, hogy nem reprezentálok, és nőként abban is biztos lehetek, hogyha valaki látott tegnap a helyi strandon bikiniben, az ma már egészen másként néz rám, amikor a mérési eredményeket kérem számon rajta.
Egy másik esetben az év végi letárt csináltuk, és ehhez öltöztem, farmer, olyan pulóver volt rajtam, amit nem sajnálok, ha vasporos, dolomitos vagy rozsdás lesz. Beugrott egy üzleti partner előzetes bejelentés nélkül, tüchtig öltönyben, kígyóbőr cipőben. Kínos volt. Nem kicsit. Nem gyárigazgatónak öltöztem…
Nem megúszható.
A karácsonyi beszédhez nem ünnepélyesen felöltözni elképesztő tiszteletlenség azokkal szemben, akiket meghívtunk rá, hogy megköszönjük az éves munkájukat, de máskor is igaz, ha vezető vagyok, egy céget, szervezetet, csapatot reprezentálok, meg kell adni a módját a szervezeti kultúrának megfelelően, mert ez is növeli a dolgozók bizalmát és biztonságérzetét, és nem utolsó sorban a saját elfogadottságomat.
És végül…
„Arról beszélj, ami a legfontosabb! Arról, hogy bár nagyon nehéz a feladat, de megoldható!!!”
Ez tud talán a legnehezebb lenni. Amíg reális esély van rá, fenntartani magamban a hitet, hogy a probléma megoldható, az ellenség legyőzhető, és ezt a hitet megosztani a csapattal. Mert ha a vezető feladja, a csapat is feladja.
A munkásgyűlésen, a színházban, bármely csapat vezetőjeként a közös pont a vezetői szerep, Szinetár Miklós nagyon jól foglalta össze, hogyan álljunk ki vezetőként a csapatunk elé, és főleg, hogy miért. A könyv többi részében is vannak értékes vezetői gondolatok, jó anekdotákkal fűszerezve, érdemes elolvasni.
by