A kezdetektől az volt a vágyam, ha úgy tetszik vízióm, hogy nyugodtan szeretnék dolgozni, ha lehet, nem tűzoltással küzdeni, hanem a lényeges feladatokra fókuszálni. Vezetőként elég hamar rájöttem, hogy ha én feszült vagyok, a csapatom átveszi, és rontok ezzel az általános helyzeten.
Elkezdtem azzal foglalkozni, hogy engem mi nyugtat meg, hogyan tudok lezáró szelepként működni, és kívülről csak annyi stresszt beengedni, hogy a csapat jól legyen, és az összes energiáját a feladatra tudja fordítani, vagy ha a szervezeten belül probléma van, a feszült állapotból hogyan tudunk a leggyorsabban kilépni, és megint csak a megoldás felé mozdulni.
Van két egyszerű dolog, amit gyakran használtam, megosztom ezeket, hátha valakinek segít.
Az egyik a három kérdés technika. Ha valamelyik kollégámon láttam, hogy iszonyú ideges, pörög az agya valamin, esetleg be is hozta a napi megbeszélésre, akkor feltettem a három kérdést:
- Meghalt valaki?
- Nem.
- Súlyos személyi sérülés történt?
- Nem.
- Az anyagi kár meghaladja az egy milliót?
- Nem.
- Akkor semmi jóvátehetetlen nem történt. Mit tudunk tenni?
Ezzel megszakadt a feszült belső monológ, be tudta kalibrálni probléma mértékét, és tovább tudtunk lépni. Persze ehhez az is kell, hogy a kérdező ne vegye át a feszültséget, és az egy milliós határt is szabni kell a szervezetre, nálunk releváns volt a termelési költségekhez viszonyítva. Ha pedig a kár túllépte az említett összeget, már akkor is túl voltunk annak a tisztázásán, hogy mindenki jól van, egészséges, semmi nem lehet ennél fontosabb. A többit megoldjuk valahogy.
A másik dolog használhatósága függ az adott kolléga személyiségétől és a munkakapcsolat minőségétől, mert igazán trollnak kell lenni, ezt pedig nem minden kolléga és nexus bírja el. Ha bemész az irodába, és azt látod, hogy valaki nagyon feszült, csapkod, ideges, és a pár kapott információ alapján nincs komoly probléma, csak akkor éppen rosszul élt meg egy helyzet, akkor megint csak a kizökkentés a cél, és jöhet valami lehetőleg tökéletesen máshoz kapcsolódó, troll poén vagy beszólás. Jön a meghökkenés, a „nem hiszlek el…” fej, de már oldódik a feszültség, és elkezdhetünk a realitás talaján a megoldásról beszélgetni. De még egyszer, ez akkor működik, ha van bizalom, és stabil tapasztalat, hogy nem ártani akarunk, és nem hagyjuk segítség nélkül.
Szokatlan megközelítés lehet, de a stressz energiát, figyelmet köt le, és ha elhúzódik, árt az embernek fizikailag. Ha elérjük, hogy nem marad benne a dolgozó vagy a csapat, egyrészt tettünk érte, hogy ne hasson rájuk károsan, másrészt a cégnek is jó, mert tudunk haladni. Mindenkinek megéri.
Vannak ilyen trükkjeitek? Szívesen meghallgatnám, másnak mi vált be.
by