Most fejeztem be Yuval Noah Harari Sapiens című könyvét, és egy érdekes gondolatra bukkantam:
„Szociológiai kutatások kimutatták, hogy egy pletyka által szerveződő csoport legnagyobb természetes mérete kb. 150 fő. A legtöbb ember nem tud ennél több személyt behatóan megismerni, így hatékonyan pletykálni sem képes róluk. Az emberi szerveződések kritikus mérete a mai napig ekörül a mágikus szám körül mozog. „
Amíg az üzem 150 fő körül volt, minden kollégámat ismertem, tudtam róluk alapvető információkat, hogy pár percben el tudjak beszélgetni velük, tudtam, milyen munkát végeznek, milyen a hozzáállásuk, mennyire fejleszthetőek. Legalább kéthetente egyszer össze tudtam futni velük, és személyesen kapcsolódni.
Amikor viszont átálltunk folyamatos műszakra, és a létszám átlépte a 200 főt, valahogy ez megváltozott, elvesztettem a rendszeres személyes kapcsolat lehetőségét, nem ismertem mindenkit, egészen más lett a napi működés. Addig is voltak folyamatok, rendszerek, de ezek sokkal fontosabbá váltak, mert a másik láb, ami ezek szerint a pletykán alapult, már kevésbé volt jelen.
Ez egy jó tájékozódási pont lehet az organikusan fejlődő vállalkozások számára, mert ha elfogadjuk, hogy az ősi hordák és a cégek esetében is 150 fő felett már nem lehet mindent és mindenkit ismerni, tudatosan tudunk készülni folyamatokkal, rendszerekkel, mire elérjük ezt a méretet.
És egyben arra is, hogy olyan vezetői csapatot építsünk ki, ami azonos értékrendet, munkamorált, elvárásokat képvisel, mint az első számú vezető, a saját, 150 fő alatti területét teljes mértékben átlátni képes, és önállóan tud az adott területen döntéseket hozni.
Ezeknek a támogató rendszereknek a hiánya akadályozhatja a szervezet növekedését, ha nem épülnek ki időben, de mégis nő a szervezet, a működés kaotikussá, a döntéshozatal hosszadalmassá, a belső együttműködés esetivé válhat.
Érdemes elgondolkodni, vajon minket mi tart össze? Elég szervezettek vagyunk, hogy átlépjük a bűvös határt?
by