Amikor átvettem az ÜZEM vezetését, az eleje nagyon kemény volt, heti hat nap, nagyon sok óra, igyekeztem mindent megérteni, megtanulni, hogy meghozzam a megfelelő döntéseket. Feszült voltam, nyűgös, nehezen elviselhető. Mikor már kezdtem kicsit felvenni a fonalat, elkezdtem azon gondolkozni, hogy biztos, hogy minden kommunikációnak rajtam keresztül kell-e mennie, ha a csapat tud angolul egyébként? Biztos, hogy minden terület riportjait nekem kell megcsinálnom? Tuti, hogy a napi feladatoknak folyamatos hullámvasútnak kell lennie? Meg hasonlók. Meg egyáltalán.
Lehet ez az egészet kevesebb munkával, nem belehalva csinálni? A lustaság néha a legjobb motiváció a nagy találmányokra és a szervezetek fejlesztésre 😆
De ahhoz, hogy ezen a helyzeten változtatni tudjak, először magammal volt lefocizni valóm, mert valamit kellett kezdeni azzal a sztereotípiával, hogy a jó vezető önfeláldozóan dolgozik a csapatért, rengeteget. Hogy ő érkezik hajnalban először, és megy el utoljára, mindig túlterhelt, nincs ideje semmire. A sztereotípiának való megfelelés valahogy presztízst adott, vagy még inkább önigazolást, hogy jól döntöttek velem, HISZEN MENNYIT dolgozom. Tényleg mindent is megteszek, én vagyok a munka mártírja, életem és vérem adom a cégért. ÉRTETEK. Jelen voltam mindig, fáradtan, nyűgösen, de jelen.
Ez azt is borítékolta, hogy mindent fáradtan, nyűgösen csináltam, hol jobban, hol rosszabbul, türelmetlen voltam és nehezen elviselhető. Kellett idő meg egy sor vacak élmény otthon és az irodában, mire rájöttem, kevesebbet hibáznék, ha kipihentebb lennék, és messzebbre jutnánk. Sőt, jobb lenne velem dolgozni is, élni is, jobb lenne a hangulat, kevesebb a stressz bent is és otthon is. Ez pedig akár növelhetné is a saját és a csapatom, ezen keresztül pedig az ÜZEM teljesítményét.
Felmerült, hogy elég lehet jó vezetőnek lenni napi nyolc órában is, talán elérhető a kívánt eredmény kevesebb erőbefektetéssel. Ha sikerül ezt a gondolatot magunkévá tennünk, feloldanunk a kevesebb munkával járó bűntudatot, ami szerintem a legnehezebb, és megérteni, hogy a pihenés is a vezetői feladatlista része és nem az ellensége, akkor megnyílik az út az időnk visszaszerzéséhez, lehet elkezdeni gondolkodni a hogyanon.
Mit gondoltok, hogy állunk ma ezzel a sztereotípiával? Mennyi az annyi? Mennyit dolgozik a jó vezető?
by