Amikor átvettem az ÜZEM vezetését, az eleje nagyon kemény volt, heti hat nap, nagyon sok óra. Egy idő után ez elkezdett csökkenni, de még mindig volt lehetőség a fejlődésre, például a rengeteg parttalan és végtelen megbeszélés csökkentése.
Elvileg ezeket azért tartottam, hogy a fontos dolgokat rendezzük, és hogy minden, a döntésekhez szükséges információ eljusson hozzám, a gyakorlatban viszont elég gyakran unatkoztam, és emiatt nem tudtam tartani a kereteket sem, és ide-oda csapongás lett a vége.
Az volt a kérdés, hogyan lehet ugyanazt az információtömeget megkapni, és ugyanazokat a döntéseket meghozni kevesebb idő alatt. Egyáltalán, mi egészen pontosan az az információ, amire szükségem van? Kinél van, és milyen formában tudnám legkönnyebben megkapni? Mi az, ami egy másfél soros email, mi az, amit valakivel külön három mondatban rendezek, és mi az, amit tényleg meg kell beszélni nagyobb csapatban? És ha már kell a megbeszélés, hogyan kerülhetem el, hogy bekapcsoljon a képernyővédő, és eltévelyedjünk?
Ha pedig mindez megvan, hogyan tudnám elérni, hogy a többiek is így álljanak a dologhoz?
Volt a napi fél tízes megbeszélés, ahol elkezdtünk gyakorolni. Ide minden egység vezetője jött, és hozta azokat a kérdéseket, amik vagy több területet érintettek, vagy az adott területen olyan horderejűek voltak, hogy gondolták, tudni akarok róla. Meg persze az összes sérelmet, panaszt, területek közötti vagy dolgozók közötti vitás kérdést.
Az, hogy miről akarok tudni, és hogy a többieknek mi a fontos, se nekem, se nekik nem volt egyértelmű az elején, elhúzódtak a megbeszélések akár egy-másfél órára is, tele értelmetlen vitákkal, gumicsontokkal vagy felesleges információkkal. Ezt nem csak én untam általában, de a változáshoz szükséges elhatározás, erő csak akkor jelent meg, amikor elbeszélgettünk nyíltan erről az unalomról. Ezután bátran jöttek-mentek a visszajelzések nekem is, tőlem is, egymás között is, hogy mit kellene máshol rendezni, és mi az, ami nem oda való.
Beletelt egy kis időbe, néhány végigvergődött megbeszélésbe, de fél órára ment vissza az átlagos idő, ha a csapat nem volt fáradt, valamiért nyűgös, vagy nem volt valami komolyabb szívfájdalom, ennyiből simán képben volt mindenki a gyár fontosabb ügyeivel. Mint a pók, ültem középen, és minden szükséges információ az előző napról 30 perc alatt összejött. Megint nem csak magamnak nyertem némi időt, hanem mivel az összes terület vezetője megszokta az új működést, hamar szétterjedt a szervezetben.
És a netes cipőválogatás is sokkal jobb, ha nem zümmög az ember körül egy sor felesleges információ 😀
by