Úgy húsz évvel ezelőtt megkérdeztem a szomszéd kislányt a terveiről, és csillogó szemmel mesélte, hogy ő DJ szeretne lenni. Az iskolai eredményei nem voltak fényesek, nem is volt különösebben tehetséges vagy szorgalmas, így azon gondolkodtam, hogy mi lesz ezzel a gyerekkel, amikor szembesülni fog a valósággal, ami vagy valamilyen gyári munka, vagy egy bolti eladói feladat formájában fogja megtalálni. Tavalyelőtt úgy hozta a sors, hogy egy temetkezési vállalkozás nevében levelezett velem, kiderült, hogy nagyon korán gyereke született, azóta pedig itt dolgozik, nem lett zenei pálya.
Ma olvastam, hogy a magyar fiatalok 36%-a influenszer szeretne lenni, ami egyszerre érthető, elborzasztó és rémisztő felvetés. Érthető, mert gyakorlatilag az életük jelentős részét az online világban élik, és számtalan sikeresnek tűnő influenszerrel „találkoznak” nap, mint nap, vonzó az életvitel, vonzó a pénz és a csillogás, ugyanakkor azt a tömeget, akinek nem sikerül az élre kerülni, ennek a valóságát nem látják.
Elborzasztó, mert az influenszerek egy része a felszínen maradás érdekében erősen megkérdőjelezhető, normák és értékek szempontjából problémás mintát közvetít, gondolok például a rendszeresen majdnem pucéran megjelenő „feleségre”, akinek köszönhetően a melltartó, mint felsőruházat egy bizonyos korosztályban már teljesen elfogadottá vált.
Van persze jó példa is. Nemrég hallottam egy interjútöredéket Taylor Swifttel, ahol a sikerről kérdezték, és valami olyasmit válaszolt, hogy napi öt másodpercet örül neki, és a többi időben azon DOLGOZIK, hogy minél tovább tartson. Nem vagyok Swiftie, de a nyilvánosság számára felépített personája sok szempontból szimpatikus számomra, jó vagy legalábbis jobb szerepmodell lehet, mint az előbb említett hölgyemény.
És végül a rémisztő rész, ami miatt ide került a téma. Mit fogunk kezdeni ezekkel a gyerekekkel a munka világában? Bekerülnek alapvetően csalódottan, mert nem a vágyott irányba mennek a dolgaik, és reálisan elérhető bérek, a munkakörülmények még tovább fogják növelni a csalódottságot. Lesznek belőlük gyári munkások, szerencsés esetben valamilyen szakmát tanulnak, de nagyon nem akarnak ott lenni, ahol munkalehetőséget kapnak. Küzdenek a nyolc órával, az elvárásokkal, határidőkkel, szabályokkal, de sokszor még azzal is, hogy hogyan kell hús-vér közösségben létezni, az online téren kívül. Mi pedig küzdünk velük, mert nagyon más világban szocializálódtunk.
Nem nagyon jött még velem szembe olyan cikk, ami ezzel a témával foglalkozik, kimondottan a nem magasan kvalifikált pályakezdőkkel kapcsolatban, ha ismertek ilyet, hálás lennék, ha megosztanátok. A munka világát nem fogjuk tudni éveken belül fundamentálisan megreformálni, és probléma már itt van, nőni fog, mit kezdhetünk vele? Még gyakorlatiasabbra fordítva: hogyan tudunk motivált dolgozókkal minőséget termelni 15 év múlva?
by